A VDSzSz VI. Kongresszusának Programja

2010. 03. 30.

Helyzetértékelés:

Az előző kongresszus óta eltelt időszak jelentős változásokat hozott, úgy a politikai, mint a szövetség keretein belül foglalkoztatott munkavállalók életében. A jelenlegi kormányzat kommunikációjában elsőbbséget élvez a közösségi közlekedés. Jelentős műszaki beruházások (járműbeszerzések, pályafelújítások) történtek és vannak folyamatban napjainkban is.

Továbbra is megoldatlan azonban a vasutak Európai Uniós irányelveknek megfelelő finanszírozása és a beígért hitelkonszolidáció ellenére a MÁV Zrt. napjainkban is jelentős adósságállományt görget maga előtt.

A szövetség életét is érintő jelentős változás volt a Nyugat - Magyarországi vasúti hálózat egy további részének GYSEV Zrt. - hez csatolása üzemeltetési célból.

A vasút jelenlegi vezetésének más típusú megközelítését jelenti az az általunk is folyamatosan szorgalmazott tény, miszerint megindult néhány korábban kiszervezett tevékenység MÁV Zrt. keretei közé történő visszaintegrálása. Ez általában a munkavállalók számára a korábbinál kedvezőbb helyzetet eredményez.

Az országos, és a vállalati szintű érdekegyeztetés területén viszont sajnálatos módon inkább kedvezőtlen fordulatok álltak be.

Az OÉT-et felváltó NGTT (OKÉT) nyögvenyelősen, korábbi jogköreihez képest erősen korlátozva működik.

Nem lehet szó nélkül elmenni a jelenlegi kormány által 2012-ben hatályba léptetett új Munka Törvénykönyve mellett, mely a korábbiakhoz képest valamennyi - de különösen a közszférában foglalkoztatott munkavállaló számára - kedvezőtlenebb helyzetet teremtett.

Hosszú tárgyalási folyamat eredménye képen, a Vasúti Szállítási Alágazat Pártbeszéd Bizottságban az ágazati Kollektív Szerződés elérhető közelségbe került.

A vasút-egészségügyben is hosszú évek elmaradását igyekeznek kompenzálni a kormányzat egészségügyi szférát érintő bérintézkedései. Sajnálatos azonban, hogy az egészségügyi intézmények működtetésében, adminisztrációjában részt vevő számos munkavállaló kimarad a bérfejlesztésből.

Érdekérvényesítés, érdekvédelem:

A vasutasság érdekvédelmét jelentő egyik legfontosabb változás, hogy hosszú évek tárgyalását követően három reprezentatív szakszervezet közös akaratával létrejött a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ). A hatékony érdekvédelem érdekében elengedhetetlen, hogy a VDSzSz szövetség minél előbb belépjen a Vasutas Szakszervezetek Szövetségébe.

Ha az érdekérvényesítésről beszélünk, nem mehetünk el annak körülményei mellett sem. Tárgyalásaink során szinte naponta szembesülünk azzal a ténnyel, hogy a MÁV Zrt vezetésének mozgástere rendkívül szűk. Gyakran még a napi kérdéseket befolyásoló döntések meghozatalához is a tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek, személyek engedélye, jóváhagyása szükséges. Ilyen körülmények között a tárgyalási folyamatok lelassulnak, a döntésben résztvevők körének nem kívánatos bővülése miatt az eredmények az utolsó pillanatig lebegnek.

Az elmúlt évek során a végrehajtó szolgálatot érintő vasúti bérfejlesztések, a bérek nominális értékének, olykor reálértékének megőrzésére szorítkoztak. Kismértékű reálbér növekedésre - ha a gazdasági folyamatok az elvártnak megfelelően alakulnak – ez évben számíthatunk. Ez azonban messze nem ellentételezi azt a kívánatos mértékű folyamatos bérnövekedést, amely érezhető pozitív változást eredményez a családok életvitelében. Ezért továbbra is elsődleges feladatunknak tartjuk a munkavállalók keresete reálértékének megőrzését (a MÁV Zrt.-nél olykor bér vagy pótlékcsökkentési szándékok is felmerültek) és tisztes megélhetést biztosító szintre hozatalát.

Továbbra is fontos, hogy a foglalkoztatás biztonságát éves létszám megállapodások garantálják. Szükséges ez annál is inkább, mert a műszaki fejlesztések, beruházások eredményeképpen számos helyen csökken az élő munka igénye ( KÖFI, KÖFE ).

Az orvosi pályaalkalmassági vizsgálatok hatósági szintre emelése, illetve az erre vonatkozó, az egészségügyi alkalmasságot egzakt módon előíró jogszabályok megjelenése együttesen azt eredményezték, hogy számottevően nőtt meg a korábbi munkakörök betöltésére továbbiaknak alkalmatlanná váló munkavállalók száma. A rehabilitált munkakörök hiánya miatt e kollégák sorsa sokszor több évtizedes vasúti pályafutást követően egyik napról a másikra válik kilátástalanná. E probléma kezelésére a ciklus idő alatt meg kell találnunk a megfelelő eszközöket, intézményi hátteret. Minden problémát nem orvosol, de feltétlen megtartandónak ítéljük a MÁV Esély programot.

Az előző bekezdésben foglaltak okán is különösen fontos a jelentős munkavállalói kört hátrányosan érinteni szándékozó korengedményes, illetve korkedvezményes nyugdíjazásra vonatkozó jogszabályok alakításában való részvétel. Ezzel összefüggésben továbbra is meg kívánjuk őrizni a munka világából korábbi kilépést biztosító MÁV Évek intézményét.

Szándékunkban áll a munkáltatóval együtt egy olyan rendszer kialakítása, mely a jelentős szellemi és fizikai leterhelést jelentő munkakörökből, a terheket fokozatosan csökkentve vezeti át a munkavállalót a nyugdíjazás felé.

A bér és a kollektív jogok megteremtése mellett kiemelten fontos a munkavállalók egészségének megőrzése, a munkahelyi biztonság fenntartása, betartása.

Folyamatosan figyeljük a foglalkozás egészségügy területén megjelenő legújabb kutatási eredményeket, és amennyiben ezek munkavállalóink szánmára egészségügyi, munkabiztonsági rizikót fogalmaznak meg, úgy haladéktalanul kezdeményezzük az érintett munkakörök kockázat értékelésének teljes felülvizsgálatát.

Továbbra is minden támogatást megadunk a munkavállalók munkavédelmi képviseleti rendszerének működéséhez. Ezen keresztül részt veszünk a vállalatok munkabiztonsági szabályzó rendszerének kialakításában, formálásában.

Az elmúlt évek során a MÁV Zrt. munkavállalóinak kikapcsolódását szolgáló jóléti, üdültetési intézmény hálózatát teljes mértékben felszámolta. A fizikai munkavégzésből adódó, továbbá a pszichológiai kockázatoknak leginkább kitett munkavállalók rekreációs programján túl, újra igény mutatkozik egyfajta üdültetési rendszer ismételt kialakítására. Ennek hiányát a jelenlegi kafetéria rendszer nem pótolja. Nyitnunk kell abba az irányba, hogy ennek az intézményi, működési feltételeit megteremtsük.

Szakszervezeti működés:

Biztosítjuk az alapszabályokban rögzített testületek és intézmények működését.

Biztosítjuk a szervezet működését támogató infrastruktúra megújítását a szükséges tárgyi eszközök rendelkezésre állását (telefonok, fénymásoló, számítógép, internetkapcsolat, stb..).

Lehetőséget biztosítunk tisztségviselőink - beleértve a munkavédelmi képviselőket - képzésére.

A kölcsönösség jegyében együttműködésre törekszünk a szövetségünkhöz nem tartozó, de szövetség érdekszférájában létező más szakszervezetekkel is.

Együttműködés a Szövetségbe tartozó társszervezetekkel:

Szövetségünk taglétszámának növelésére - a VASZ keretein belül - a továbbiakban elsődleges célként, a nem szervezett munkavállalók szakszervezetbe integrálása jelenti, a partner szakszervezetek tagságának érintetlen hagyása mellett.

Vasutasság hatékony érdekvédelme érdekében igényeljük a rendszeres véleménycserét.

Keretet adunk szakértői együttműködésnek, tárgyalásra irányuló közös kezdeményezésekben veszünk részt.

Szövetségünk számára továbbra is cél a nemzetközi és európai szervezetekben (Nemzetközi-, és Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége) a tagsági viszonyok fenntartása. Ennek érdekében mindkét szervezetben tisztségviselőink folytatják munkájukat.

Az Európai Társadalmi Párbeszéd munkájában továbbra is részt veszünk, szakértői anyagok, megállapodások előkészítésével, lobbi tevékenységekben való részvétellel.

Jelenleg tárgyalás alatt áll, hogy a nemzetközi munka színtere a VDSzSz Szövetség vagy pedig a Vasutas Szakszervezetek Szövetsége legyen. További kiemelt célunk kétoldalú kapcsolatokon keresztül ápolni az együttműködést az Európai Uniós és a közösségen kívüli szakszervezetekkel. Fontosnak ítéljük meg, hogy a 2013 év tavaszán a Visegrádi Négyek Közlekedési Szakszervezetével elindult közös párbeszédet rendszeressé tegyük.

A VASZ-ba integrálódó szövetség nemzetközi kapcsolatai jelenleg formálódnak, hosszú távon a nemzetközi szervezetekben a VASZ egységes megjelenését tartjuk kívánatosnak.

Politikai, társadalmi szerep:

VDSzSz törekvése, hogy keretek között tartsa a társadalmi különbségek és a szociális feszültségek kiváltotta konfliktusokat, és hozzájáruljon konfliktusok okozta károk csökkentéséhez.

Ennek során:

  • Az érdekek egyeztetése során a tárgyalásokat helyezi előtérbe.
  • Szerepet vállal közélet tisztaságának védelmében.
  • Működése során, kapcsolatrendszerében minden vonatkozásban törvényesség. talaján áll, és ezt várja el a partnereitől is.


Semlegesség:

A szakszervezet világnézeti- politikai semlegességének megőrzése alapvető jelentőségű a munkavállalói érdekek hiteles képviseletében. Ez a hétköznapok során azt jelenti, hogy tárgyalunk minden olyan társadalmi és politikai erővel, melynek befolyása van a munkavállalók gazdasági és szociális helyzetére.

Támogatunk minden olyan társadalmi és politikai erőt, mely:

  • Reális programot kínál a magyar gazdaság kilábalására a válságból, és utat mutat a fenntartható fejlődésre.
  • Elismer és támogatja a munkáltatók és a munkavállalók egyenrangúságának érvényesülését.
  • Alapvető kérdésként kezeli az egzisztenciális és szociális biztonság növelését.
  • Döntéseit az érintettekkel folytatott tárgyalásokat követően konszenzus útján hozza meg.


Letölthető dokumentumok:

 



 

Hozzászólások 0 hozzászólás

 

 

Szólj hozzá!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail: