Együttműködési Megállapodás a MÁV-nál

Együttműködési megállapodás született a MÁV Zrt munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról.

Hatalmas minimálbér-emelésre készülhet a kormány?

Egy költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslat indoklása alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kormány valami igazán nagy dologra készül a jövő évi minimálbért illetően.

Gaskó István: Ez egy hazug világ

felfüggesztve
Több mint két évtized után hagyta ott a szakszervezeti világot. Részint saját elhatározásból, részben azért, mert a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöki posztjára – derült égből villámcsapásként – tavaly nem választották újra. A tanulság? Gaskó István szerint „a szakszervezeti mozgalomban a hazudozás a napi megélhetés eszköze”. Ő pedig az Auditól a százezres éttermi számlákon át a munka törvénykönyvéről szóló megállapodásig mindent ma is ugyanúgy csinálna. És baloldali embernek tartja magát.

Megdöbbentő körülmények között dolgoznak a vasutasok – fotók

A vasutasok érdekképviseleti szervezete június 9-éig adott határidőt a MÁV vezetésének, hogy megkezdődjenek az érdemi tárgyalások. Az atv.hu szerkesztőségének eljuttatott közleményükben azt írják: változást, megbecsülést, elismerést, valamint a létszámhiány, az alacsony bérek és a rossz körülmények miatt eluralkodott általános krízis felszámolását követelik a vasút vezetőitől.

„170 éves a magyar vasút!” - pályázat

Még egy héten át, azaz május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló grafikák beérkezését, a 170 éves a magyar vasút! című mozdonygrafikai pályázatra. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő óriásmatrica egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd.

korkedvezm??nyes nyugd?­j

podcast

Belépés

Elfelejtett jelszó


Regisztráció

 

Keresés

Összes hír

Oldalak: vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 előre

2016. 06. 27. Fotókiállítás nyílt a GYSEV-es munkatársak alkotásaiból
Ezért ürítik ki a szombathelyi vasútállomást csütörtök éjjel
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség június 23-án éjjel 23.30 órától komplex katasztrófavé...


2016. 06. 27. A vasút 170 éves múltját idézi fel a MÁV grafikai pályázatának nyertese
Kengyel Kristóf lett a MÁV-csoport 170 éves a magyar vasút! című mozdonygrafikai pályázatának győzte...


2016. 06. 27. Nyári diákmunkásokat keres a vasút
Ügyfélszolgálatos, állomási segítő, a kerékpárok elhelyezését segítő, továbbá hangosbemondó munkatár...


2016. 06. 27. Vezető nélküli vonatokat akar a Deutsche Bahn
Egy hosszabb interjút adott a Deutsche Bahn elnöke, Rüdiger Grube, amelyben többek között elmondta, ...


2016. 05. 24. Vezető nélküli autókkal csábítana magához utasokat a német vasút
Vezető nélküli gépkocsiflottát tervez felállítani a német államvasutak. A Deutsche Bahn személyszáll...


2016. 05. 24. Most már biztos: óriási változás előtt áll a magyar vasút
Bár az elmúlt hónapokban többször felröppent a hír, hogy bezárják a Déli pályaudvart és helyét a Kel...


2016. 05. 24. „170 éves a magyar vasút!” - pályázat
Még egy héten át, azaz május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábráz...


2016. 05. 24. Megdöbbentő körülmények között dolgoznak a vasutasok – fotók
A vasutasok érdekképviseleti szervezete június 9-éig adott határidőt a MÁV vezetésének, hogy megkezd...


2016. 05. 24. Hatalmas minimálbér-emelésre készülhet a kormány?
Egy költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslat indoklása alapján joggal feltételezhetjük,...


Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail: