Együttműködési Megállapodás a MÁV-nál

Együttműködési megállapodás született a MÁV Zrt munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról.

Hatalmas minimálbér-emelésre készülhet a kormány?

Egy költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslat indoklása alapján joggal feltételezhetjük, hogy a kormány valami igazán nagy dologra készül a jövő évi minimálbért illetően.

Gaskó István: Ez egy hazug világ

felfüggesztve
Több mint két évtized után hagyta ott a szakszervezeti világot. Részint saját elhatározásból, részben azért, mert a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) elnöki posztjára – derült égből villámcsapásként – tavaly nem választották újra. A tanulság? Gaskó István szerint „a szakszervezeti mozgalomban a hazudozás a napi megélhetés eszköze”. Ő pedig az Auditól a százezres éttermi számlákon át a munka törvénykönyvéről szóló megállapodásig mindent ma is ugyanúgy csinálna. És baloldali embernek tartja magát.

Megdöbbentő körülmények között dolgoznak a vasutasok – fotók

A vasutasok érdekképviseleti szervezete június 9-éig adott határidőt a MÁV vezetésének, hogy megkezdődjenek az érdemi tárgyalások. Az atv.hu szerkesztőségének eljuttatott közleményükben azt írják: változást, megbecsülést, elismerést, valamint a létszámhiány, az alacsony bérek és a rossz körülmények miatt eluralkodott általános krízis felszámolását követelik a vasút vezetőitől.

„170 éves a magyar vasút!” - pályázat

Még egy héten át, azaz május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló grafikák beérkezését, a 170 éves a magyar vasút! című mozdonygrafikai pályázatra. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő óriásmatrica egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd.

korkedvezm??nyes nyugd?­j

podcast

Belépés

Elfelejtett jelszó


Regisztráció

 

Keresés

„170 éves a magyar vasút!” - pályázat

2016. 05. 24.

Még egy héten át, azaz május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló grafikák beérkezését, a 170 éves a magyar vasút! című mozdonygrafikai pályázatra. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő óriásmatrica egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd.

A tizennyolcadik életévüket betöltött pályázók tetszés szerint ragadhatnak ki részletet, témát a magyar vasút 170 éves történelméből, mindennapjaiból. Egy pályázó legfeljebb két olyan saját, eredeti szerzői alkotásával indulhat a megmérettetésen, amellyel más hasonló versenyen még nem szerepelt. A műveket a mellékelt mozdonyjellegrajz felhasználásával színesben, digitalizált formában – elfogadott formátumok: jpg, png, pdf, tiff; felbontás: minimum 300 dpi – kell beküldeni a danfi.edit@mav.hu címre. A pályaműveket a lehető legjobb minőségben célszerű elkészíteni, ugyanakkor a pályázat benyújtásakor – a fájlméretből fakadó problémák elkerülése érdekében – legfeljebb 1024 pixel széles, maximum 5 MB méretű nézőképeket várnak a szervezők.

A pályázatban a pályázó nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét is fel kell tüntetni, továbbá ki kell tölteni egy felhasználási és adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot, amely a MÁV-csoport honlapján a következő linken érhető el: www.mavcsoport.hu/mav-csoport/mozdonygrafikai-palyazat-170-eves-magyar-vasut. A beérkező grafikákat szakmai zsűri értékeli a beküldési határidőtől számított öt munkanapon belül. A legjobbnak ítélt pályaművet június 1-jén, a www.mavcsoport.hu weboldalon hozzák nyilvánosságra.

Az első helyezettet e-mailben is értesítik a grafikájával felmatricázott mozdony ünnepélyes avatórendezvényének időpontjáról. Azonkívül, hogy az alkotást egy TRAXX mozdonyon országszerte láthatják majd az utasok, a győztes még egy Dél-Bohémia kincsei elnevezésű élményutazáson is részt vehet másodmagával, a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében.

 



 

Hozzászólások 0 hozzászólás

 

 

Szólj hozzá!!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned!

 

Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szövetség

VDSzSz

1146 Budapest

Ajtósi Dürer sor 27/A.

Telefon: (1) 351-1111

Vasúti: 01+13-29

E-mail: